Kiküldött munkatársunk jelenti Oslóból

Takács József pszichológus kollégánk útibeszámolója

A Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából öt napot töltöttem Oslóban, 20 másik magyar civil szervezet dolgozójával, hogy megismerhessük a norvég civilek munkáját, és bemutassuk a miénket.

Mivel drog-és alkoholbetegek ellátásában dolgozom, így igyekeztem felvenni a kapcsolatot minél több szervezettel ebből a szektorból, még a kiutazásom előtt. Ez nagyon egyszerűnek bizonyult, és az is leírhatatlan, hogy kint is milyen segítőkész szakemberekkel találkoztam. Több helyen is az intézményvezető szánt akár két órát is arra, hogy bemutassa a projektjét, majd a kibontakozhasson a nemzetközi drogdiskurzus. A szakmai munka nagyjából azonos elvek mentén és színvonalon zajlik, mint a magyarországi civil ellátóknál, egy a honihoz hasonló politikai környezetben.Vagyis  az ellátási formákat nagyrészt a droghasználattal szembeni morális meggyőződések mentén alakítják, gyakorta a pragmatizmus kárára.  Norvégia óriási heroin problémával küzd évtizedek óta, az intravénás használók száma 15.000-re becsült, tavaly 250 feletti volt az ópiátokhoz köthető túladagolásos halálesetek száma (beleértve a metadont, az ópiát tartalmú gyógyszereket, és az utcai heroint is). Ennél persze már rosszabb is volt a helyzet, sőt nyílt droghasználói terek is voltak a belvárosban, mára azonban változott a kép. A hepatitis C fertőzöttség azonos a Budapestivel, közel 70%-os.

Utam első állomása a Prindsen Mottakssenter (fenti képünk) volt, mely a belvárosban, a hotelünktől mintegy 100 méterre található alacsonyküszöbű és krízisellátást nyújtó központként működik.  Ebben az önkormányzati fenntartású épületben található Norvégia máig egyetlen felügyelt szerhasználói helyisége, azaz “belövőszobája”,  ahol napi 150-200 alkalommal használnak a betérő kliensek heroint, szociális munkások és ápolók felügyelete mellett. A helyhez tartozik egy heroin szívó szoba is (a heroin füstölésére, ami egy kevesebb ártalommal járó, biztonságosabb használati mód), ami bár sok éve elkészült, nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel, hogy használni lehessen, mert a helyi döntéshozás nem támogatta azt. Az indoklásuk meglepően hasonló az itthonihoz: mert túl sokan és más környékekről is idejönnének használni, azaz nem csak a helyi szerhasználókat látná el.  Prindsenben működik a város legnagyobb forgalmat lebonyolító tűcsere programja is, reggel 9 és este 10 között, átlag napi 400 kliens kontaktus történik meg.  Az eszközökhöz való hozzáférés némileg korlátozott, sajnos olyan – a fertőzések megállításának szempontjából fontos eszközöket – nem biztosítanak, mint a steril melegítő edény vagy a szűrő – az indoklásról, lásd, mint fent!

A Prindsenben található továbbá ápolói szoba, ahol az injekciós használatból eredő egészségügyi problémákat, azaz sebek, tályogok kezelését tudják ambuláns módon, többségében várakozás nélkül ellátni.  Az emeleten krízis szálló működik droghasználók számára, akik az ott töltött pár nap alatt segítséget kapnak, hogy megoldják a lakhatási problémájukat, vagy hazajussanak.

A következő állomás a Fransiskushjelpen volt, illetve az ’Ápolók négy keréken’ projektjük.

Ők utcai ápolást végeznek, mely Norvégiában  jól ismert ellátási forma. A szerhasználók ellátására specializálódott ápolók az utcán keresik fel a klienseket. A  mobil program keretében tűcsere szolgáltatást,  krízis esetén gyógyszereket biztosítanak (pl. metadon) , illetve az intravénás használók fizikai problémáit látják el a buszukban. Ők a Vancouver-i Insite munkáját tartják iránymutatónak, melyben segítségükre a ’Titkos Milliomos’ című norvég TV műsor volt, aminek köszönhetően, egy identitását felfedni nem kívánó milliomos, a támogatásával lehetővé tette, hogy kiutazzanak Vancouverbe, és megtanulhassák, hogy hogyan lehet ezt a munkát nagyon profin csinálni.

Ők segítettek találkozni a Foreningen for human narkotikapolitikk (Társaság a Humánus Drogpolitikáért), röviden az FHN nevű szervezettel amely egy szerhasználók által alapított és működtetett civil szervezet. Az egyik alapító aktivista Arild Knutsen, aki elkötelezetten harcol a droghasználók jogaiért, legfőképp azért, hogy elmondhassák, hogy mi az, ami nekik jó.

Alrid-ot nagy szakmai elismerés övezi, 2008-ban amikor a Norvég parlament elé vonult egy használókból álló csoport élén, az egyik párt beinvitálta őket és Alrid 2 órán át beszélt a norvég képviselőknek az oslói szerhasználók küzdelmeiről.  Egy helyi újság olvasói 2009-ben az év Oslói polgárának is megválasztották, és a tavalyi visszaesése (17 éve tartó szermentesség után) is nagy publicitást kapott, megmutatva a heroinnal való megküzdés nehézségét.

Az FHN tagjai képviselik a használók érdekeit a Prindsenben tartott szakmai találkozókon, ahol a rendőrség, a civil ellátók, és az önkormányzat van jelen hétről hétre, és dolgozik közösen azon, hogy a munkáját mindenki jól és hatékonyan végezhesse. Emellett utcai megkereső munkát is végeznek, ahol  csak úgy, mint a Fransiskushjelpen, pótolják az ellátórendszer hiányosságait, és például melegítőedényt és szűrőket osztanak a heroin használók számára. Az egyik kampány, amiben részt vesznek, a ’Change’ nevű, melyen belül  ők tanítják a droghasználókat hogyan kell helyesen heroint fóliázni (kiváltva ezzel az intravénás használatot).

Az összehasonlítást persze nem lehet, vagy kell elkerülni; meglepően sok volt a hasonlóság, hasonlóak keretek és nyilván jobb anyagi feltételek jellemzik az ellátórendszert. Ami viszont  igazán szembetűnő volt különbségként:  az ágazatok közötti párbeszéd, a kölcsönös tisztelet, a gyakorlatias és közös célok mentén kialakított kommunikáció, még a nehéz és átpolitizált helyzet ellenére is. A FHN munkája különösen inspiráló volt, különös tekintettel arra, hogy a droghasználók ’belső’ érdekképviselete jelenleg teljes egészében hiányzik a honi palettáról. Szerencsére felajánlották a segítségüket, és a tudásmegosztást, ami segítheti ezt a munkát itthon is.

Nagyon inspiráló, mozgalmas és fárasztó út volt, köszi Norvég Civil Alap, és köszi Autonómia Alapítvány!