Cikkeink

Kinti körletek

Munkatársunk, Dávid Ferenc előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Büntetés-végrehajtási Tanszék Büntetés-végrehajtás Tudományos Műhelyének aktuális ülésén. A “kinti körletek” című sorozatba illeszkedő előadás témája a határtartás és a szabályok betartatásának problémái és eszközei volt, elsősorban az egykori józsefvárosi tűcsere-program tapasztalataira alapozva. A hallgatók végig nagyon érdeklődőek és nyitottak voltak, majd az előadást követően olyan kérdéseket fogalmaztak meg, amelyekkel ügyesen párhuzamba állították a szabálytartás tiszteletre és hatalomra épülő rendszereinek működési jellemzőit. A meghívás előzménye a Sintér című film kapcsán szervezett Vírus Klub előadói est volt, ahol munkatársunk mellett a tanszék tanára, Lehoczki Ágnes pszichológus is előadott. Ő volt az, aki felfigyelt  a két terület közti párhuzamra és ennek köszönhettük a mostani meghívást is.

https://www.facebook.com/events/760175454061323/