Viktória az Esztergomi Gyermekotthonban

Második alkalommal dolgoztunk az EMMI által fenntartott gyermekotthonban, ahol általában két évet töltenek el a lányok. Tulajdonképen ez a kalocsai vagy a zalaegerszegi gyermekotthon lányos verziója. Az intézmény 1952 óta működik Esztergomban. Az alapítás óta közvetlen minisztériumi fenntartású intézmény. Jelenleg a Gyermekvédelmi szakellátás részeként országos hatáskörben speciális gyermekotthon. Feladata a súlyos beilleszkedési és magatartási zavarokkal küzdő, nevelésbe vett, 10-18 éves korú leányok korrekciós nevelése, oktatása, képzése.

A kapcsolattartónk Bősz Erika volt, az intézmény egyik elhivatott nevelője. A tavalyi sikeres témahetet követően megegyeztünk, hogy keresni fogjuk az együttműködéseket, ennek eredményeként jött létre ez a program. A Viktória című film bemutatóján készült egy index videó, amiben a forgatókönyvíró Maros Anna arról beszélt, hogy szeretné ha a filmet olyanoknak is vetítenék, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek a prostitúcióban. Februárra sikerült megszerezni a forgalmazótól a hivatalos engedélyt a vetítésre, Anna pedig csak emiatt utazott haza Zürichből.

A BPM stábja egy kétnapos programot dolgozott ki (2015.02.10.-11.). Az egyik nap a vetítés és az azt követő közönségtalálkozó került megrendezésre, másnap kisebb csoportokban, forgószínpad szerűen dolgoztuk fel a látottak mentén felbukkanó gondolatokat és kérdéseket. Második nap egyfajta élőkönyvtár rendszerben dolgoztunk a film indukálta témák mentén. A stáb tagjai olyan szakemberek voltak, akik a témához közvetve vagy közvetlenül kapcsolódtak.

A filmet beharangozó prezi.

A filmvetítést követően Maros Annával arról beszélgettünk a színpadon, hogy mennyire tekinthető munkának a szexmunka, hol húzódik a kényszer és a kényszerítés határa, milyen csapdák és milyen lehetőségek várnak arra, aki a szexmunka útjára lép, mi a szerepe a stricinek és milyen módon harcol a svájci önkormányzat és a rendőrség ellenük, milyen történetekből gyúrta össze a sztorit, és hol húzódik a fikció és a valóság határa. A lányok aktívan résztvettek a közös munkában, sokat kérdeztek és sokszor reagáltak a hallottakra. A második napon sokkal személyesebb beszélgetésekre nyílt lehetőség, így hamar feltárultak azok az életutak, amelyek nagyon hasonlítottak a filmben látottakhoz. Sok lány életében van jelen a prostitúció, az erőszak és a droghasználat, szinte mindenkinek van közvetlen kapcsolata olyan emberekkel, akik maguk is végeznek hasonló munkát, vagy másokat erre kényszerítenek. Megdöbbentő számú injekciós vagy nazális droghasználatról szóló történetet meséltek el, ezek jelentős része vidéki városokhoz kötődött, és szinte kivétel nélkül új pszichoaktív szereket említettek, mint elsődlegesen használt szert. A lányok számára, a sok esetben sokkal nyugodtabb légkört és biztonságot jelentő gyermekotthonban többféle foglalkozás, szakkör és komoly szakmai segítség áll rendelkezésre, de azokat a szocializációs hiányokat és traumákat amelyek az addigi életüket jellemzően befolyásolták, csak részben tudja az intézmény korrigálni. Az évtizedes nevelőotthoni múlt, a bűncselekményektől és erőszaktól hemzsegő tinédzserkori évek súlyos stigmákat és kriminális életutakat generáltak, amely tovább rombolja az amúgy is csekély önértékelésüket és érvényesülési esélyeiket. Komoly szakmai kihívást jelent a lányok társadalmi integrációja és a felépülésük segítése, amit nagyban hátráltat a vidéki ellátóhelyek hiánya, vagy alacsony hatékonysága.

A kétnapos program közös mozizáson túlmutató célja az volt, hogy ápoljuk az intézményi kapcsolatunkat és további együttműködési lehetőségeket keressünk olyan színterek között, amelyek összekapcsolásával hatékonyabb munkát tudunk végezni a lányokkal. Ennek a célnak megfelelően vontuk be a munkába Maros Annát, aki az íráson túl a svájci különleges egység munkatársaként magyar lányokat segít Zürichben, Schermann Márta rendezőt, aki térspecifikus darabok kivitelezésével foglalkozik, rendezett már darabot börtönben és más zárt rendszerű intézményekben, Szabó Viktória munkatársunkat, aki a szexipari vonatkozásokat hozta be a közös diskurzusba, illetve Andrási Zita szociális munkást, aki a békási felépülési központunkban dolgozik.

Dávid Ferenc, a Kék Pont Biopolitikai Műhelyének vezetője