Cikkeink

Bezártuk a sarkot

A Kék Pont Kontakt Program az alapítvány ártalomcsökkentő programjainak központja volt 2006 - 2014 augusztusa között, ahol komplex egészségügyi-és szociális, illetve jogsegély szolgáltatásokat nyújtottunk.

2014 januárjától a Józsefvárosi Önkormányzat váratlanul felbontotta velünk az együttműködést, majd 2014 tavaszán a képviselőtestület nem fogadta el a szakmai beszámolónkat, amit előzőleg, minden évben egyhangúlag elfogadott. Ezt követően az önkormányzat megszűntette számunkra a kedvezményes bérleti díjat és az új, drasztikusan megemelt díjat már nem tudtuk fizetni a bérelt helyiségcsoportért.

2013 őszéig (azt megelőzve, hogy 2014 elején a képviselőtestület új KEF tagságot kezdeményezett, immáron a Kék Pont kizárásával), a Kék Pont aktív tagja volt a Józsefvárosi Kábítószerügyi Fórumnak , igazgatónk volt a civil testület szakmai elnöke. Prof. Rácz József, ennek a munkának a keretében állította össze ezt a szakmai anyagot, javaslat csomagot – a Megálló Alapítvány segítségével – a kerületi súlyos droghelyzet kezelésére, a helyi drogstratégia tervezési folyamatában. Az anyag munkaanyag, tudomásunk szerint az önkormányzat által egyelőre elfogadásra nem került, ezért a javítások és a kiemelések is szerepelnek benne.

A józsefvárosi súlyos droghelyzetre reagálva mi már 2010-ben elküldtük megoldási javaslatainkat Kocsis Máté polgármesternek.