Kit is nevezünk veszélyeztetettnek? Egy meghívás utózengéi

A Youth to Youth projekt egy társadalmi innovációs verseny, amelyen a résztvevő egyetemisták 3 fős csapatainak, a veszélyeztetett fiatalok életesélyeit javító kreatív megoldási terveket kell kidolgozniuk. A Katapult Tábor ennek a több eseményből és feladatból álló versenynek az első állomása volt, melynek néhány napja a vendégei voltunk. Kommunikációs vezetőnk, Barna Erika képviselte a Kék Pontot a Demokratikus Ifjúságért ALapítvány egyik innovatív projektjének nyári táborában, az időközben téli klímára váltó Szigetmonostoron.  Rajtunk kívül hívtak olyan szakembert, aki egy rászoruló gyerekek számára fenntartott integrált oktatási intézmény és gyermekotthon tanára, de volt többek között fogvatartottakkal foglalkozó civil szervezeti munkatárs is a vendégek  körében,  sőt még az ún. “design thinking” módszer egyik képviselője is bemutatkozott, aki a társadalmi problémákra való  megoldást a dizájn és a művészet területén keresi…A kapott visszajelzések szerint sokat tanultak tőlünk, többen azt mondták, hogy eddig azt hitték, értik a veszélyeztetettség fogalmát, de rajtunk keresztül értették meg igazán, milyen sokrétű fogalom ez. Mások konkrét inspirációt kaptak a verseny további folytatásához. Sőt, akadtak olyanok is, akik helyszínt találtak a kötelező közösségi szolgálatukhoz.

Az első “kilövés” tehát jól sikerült, sőt, a Katapult beszélgetéseken résztvevők kérdései is inspirálóak voltak. Hogy mire mutattak rá, mit üzentek nekünk? Ergo, mit tanulhattunk mi a fiataloktól?

Hogy mi, akik a drogszakmában dolgozunk, és egy nagyobb, egészségügyi-szociális civil szcéna szereplőiként tesszük a dolgunkat, soha nem dőlhetünk elégedetten hátra, ha bizonyos fogalmak tisztázásáról, újramagyarázásáról van szó, és ez nem pusztán kommunikációs kérdés! A hazai drogdiskurzus egyik legnagyobb hibája, hogy van, de mégsincs, ami elsősorban és súlyosan a döntéshozók felelőssége. De nekünk, civil szakembereknek, pl. az ártalomcsökkentésről sokadszorra is el kell mondanunk, meg kell értetnünk, hogy az elsősorban egy fontos filozófiai, szemléleti kérdés,  hogy lemondunk-e azokról, akik tudatmódosítókat, drogokat fogyasztanak, s bár problémájuk van belőle, mégsem akarnak leállni. Vagy azt mondjuk hogy ők is számítanak, védeni kell őket is, és a környezetüket is, és hogy a változtatni akarás döntéséhez vezető úton segítünk, de nem terelhetünk arra erőszakosan senkit. Hogy akkor is igyekszünk-e biztonságos szórakozóhelyeket, klub-kocsmákat kialakítani, ha tudjuk, hogy a részeg ember bizony lehet  agresszív, vagy aki kocsmába megy, az számoljon a bajjal és csak magára vessen? Vagy hogy adunk -e steril tűt annak, aki szúrja magát, hogy ne fertőzödjön meg se ő, se a környezete veszélyes vírusokkal, vagy elvárjuk, hogy holnaptól álljon le, és azonnal  váljon hasznos tagjává a társadalomnak, amely talán eddig éppúgy nem vett róla tudomást, mint ő a mi elvárásainkról. (Nem a meghívók tudatos döntése volt, de a beszélgetés egyébként éppen egyidőbe esett a nyolcadik kerületi tűcsere programunk kényszerű bezárásának napjával.) Hogy a veszélyeztetettség legtöbbször a valódi választás totális hiányát és lehetetlenségét jelenti sokaknak, ha nem kapnak ebben segítséget.

Tanulság volt számunkra az is, ahogy fiatalok kíváncsiak, képesek érteni és megérteni az érveket, képesek átélni a szolidaritás eszményét és felelősen gondolkodni azokról is, akik egy párhuzamos valóságban élnek. Ez bíztató volt, ezért mi is köszönjük a meghívást és sok sikert a résztvevő fiataloknak!

És végül, de nem utolsó sorban, kaptunk még egy elgondolkodtató plusz élményt is a táborban, egy videót. Arról, hogy a tehetség és az innováció miért is nem képes sokszor találkozni a társadalmi valósággal? Vagy ahogy Dan Pallotta  mondja ezen a videón,  “az a mód, ahogyan gondolkodunk a társadalmi problémákról, a jótékonyságról, eleve rossz. Az volna az igazi társadalmi innováció, ha ezen tudnánk változtatni.”  Úgy legyen!

Magyar fordítás a videóhoz itt.

Korábbi együttműködésünkről  a DIA-val, közös projektünkről itt lehet olvasni.