Cikkeink

Mi lesz velünk tények nélkül? És jönnek a szcientológusok?

“Mi lesz velünk Kék Pont nélkül? Kérdezte a jozsefvaros.hu, október 15-én megjelent cikkében, annak apropóján, hogy Józsefváros vezetése határozott arról, hogy december 31-ei hatállyal felbontja a Kék Ponttal kötött együttműködési megállapodását.  “Tisztázó kérdéseikre” dr. Ujhelyi Eszter (fotó), az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Molekuláris Biológiai Laboratóriumának vezetője válaszolt.

Eltekintve most attól, hogy a megszólaltatott szakértő nem vesz figyelembe, illetve elhallgat olyan tendenciákat, amelyek például Romániában vagy Görögországban, a tűcsere programok ellehetetlenítésével HIV robbanást okoztak,  az interjú számos hamis állítást tartalmaz, amelyeket most pontról pontra cáfolunk:

U. E.: “Az eddig jól működőnek tartott tűcsere mellett nőtt ugyanis a duplájára a hepatitisz-C-vel fertőzöttek aránya az intravénás drogosok körében.”

Kék Pont: Az országos adatok szerint a hepatitisz C fertőzöttség 25-30%. Amikor a Kék Pont a Józsefvárosba költözött – mert értesültünk több forrásból is az ottani nagylétszámú injekciós populációról – 2006-ban és attól kezdve évenként, történt szűrés a kliensek között. Már az első szűrés 70%-os, majd a továbbiak is 60-70%-os hepatitisz C fertőzöttséget mért.Tehát nem igaz a „duplázódás”: az országos és a helyi adatok összekeveréséről van szó. A szűréseket az Országos Epidemiológiai Központ végezte, az eredmények 2007 óta megjelennek a Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről című kiadványban. A 60-70%-os hepatitisz C fertőzöttség eléréséhez – matematikai modellek szerint – 8-10 év szükséges, tehát a józsefvárosi injekciós populáció az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején jöhetett létre. Klienseink szintén ilyen hosszú – 5-10 éves – injekciós karrierről számoltak be.

U E.: “Mivel sok országban nem lehetett, ezért alakultak ki ott a tűcsere programok, ami azt jelenti, hogy annyi steril tűt adnak ki, ahány szennyezettet valaki visszavitt. Nálunk ezzel szemben akkor is kiadnak naponta kb. ötöt, ha egyet sem vittek vissza.”

Kék Pont: A nemzetközi ajánlások (pl. Egészségügyi Világszervezet, az ENSZ kábítószerrel és HIV/AIDS-szel foglalkozó szervezetei – UNODC és UNAIDS)hangsúlyozzák a tűcsere-programok jelentőségét és a tűkiadás korlátozásmentes megvalósítását. A szakirodalmi tapasztalatok szerint is eredményesebbek a korlátozás nélküli tűcsere-programok (lásd pl.: Bluthenthal RN, Ridgeway G, Schell T, Anderson R, Flynn NM & Kral AH (2007): Examination of the association between syringe exchange program (SEP) dispensation policy and SEP client-level syringe coverage among injection drug users. Addiction,102, 638–646).

U. E. : “Józsefvárosból több takarítót is meg kellett vizsgálnunk, akik tűszúrásos balesetet szenvedtek. Ha közmunkások fertőződnek meg, azért ki vállalja a felelősséget? Talán a Kék Pont? Itt kártérítések is szóba jönnek.”

Kék Pont: A felelősség a munkaadóé. Az Józsefváros Önkormányzatával kötött együttműködési szerződés szerint a közterületi drogszemét gyűjtése a kerület dolga lett volna – egy tűcsere munkatársaitól nem várható el, hogy jelen legyenek a kerület közterületein. A nemzetközi gyakorlat is ez, hiszen veszélyes hulladékról van szó, amit képzett szakemberek gyűjtenek, akiknek a feladata a szemét és a veszélyes hulladék összegyűjtése a közterületekről. Ha a szabályozást nézzük, Angliában pl. az angol drogstratégia részeként szabályozzák a drogszemét gyűjtését, amit szemétgyűjtő cégek végeznek, együttműködésben helyi szervezetekkel, a rendőrséggel és drogkezelő intézményekkel (nemcsak tűcsere-programokkal). A drogszemét veszélyére már 2009-ben, majd – miután a drogszemetet jeleztek a kerület lakói– 2013. 07. 10-én a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökének is jeleztük a problémát, egyeztetést kérve. Ez visszhangtalan maradt. A Kék Pont többször is felajánlotta, hogy a drogszemetet szedőket kiképzi és megfelelő eszközökkel látja el a tűk szedéséhez (csipesz, gyűjtőedény), ahoygan ezt egyébkénet egy sikeres FŐKERT együttműködésben is megtette.

(joszefvaros.hu – B. É.) “A magukat tűcserélőnek magasztaló, de valójában tűosztogatóknak nagy ám a felelőssége ebben. Ehhez Józsefváros nem asszisztál a jövőben, viszont az ÁNTSZ-nek még lehet egy-két keresetlen szava.”

Kék Pont: Az ÁNTSZ-szel jó kapcsolatban állunk, többször ellenőrizték a munkánkat. A szűréseket végző Országos Epidemiológiai Intézet az ÁNTSZ országos intézete. A parlament által napokban elfogadott Nemzeti Drog-Ellenes Stratégiában is a tűcsere kifejezést használja a dokumentum, a tűosztó kifejezés helyett, a szakmai terminológiával megegyezően.

Breaking!

Szakmai együttműködés helyett kapcsolatépítés a szcientológia egyházzal?

A mai napon felkerült a joszefvaros.hu oldalára egy a városvezetés döntését támogató nyilatkozat is, a Magyar Prevenciós ALapítványtól. A szervezet tehát, a “teljes drogmentességet és clear-séget” szorgalmazó szcientológia egyház szervezeteként,  támogatásáról biztosította az önkormányzatot. Vezetőjük azt írta Kocsis Máténak, hogy jó döntést hozott. Néhány óra múlva a támogató levél, eddig ismeretlen okokból, lekerült az önkormányzat honlapjáról. Az eredeti cikk mentett változata itt látható: