Cikkeink

Józsefváros felbontja együttműködését a Kék Ponttal, avagy "ha nincs tűcsere, nem jön ide a drogos sem"

Józsefváros képviselő testülete, ma délután 14 igennel, 2 nemmel és 1 tartózkodás mellett megszavazta azt a  Dr. Kocsis Máté polgármester által tett előterjesztési javaslatot, amely a Kék Pont Alapítvány és az Önkormányzat között született 2010-es együttműködési megállapodás felmondására vonatkozott. A döntés értelmében a megállapodást  az Önkormányzat 2013 december 31-ei hatállyal felmondja. A Kék Pont alapítvánnyal előzetes egyeztetés nem volt,  a javaslatról értesítést nem kaptunk. A mai nyílt ülésen hívatlanul vettünk részt és kértünk szót a szavazás előtt.

(Fotó: Balogh Zoltán)

Hétfőn egy kerületi civil szakembertől jött a hír, hogy az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott Humánszolgáltatási Bizottsági ülés tervezett napirendi pontjai között szerepel a Kék Ponttal kötött együttműködési szerződés felmondása. Telefonos érdeklődésünkre az önkormányzat megszokott csatornáin keresztül  és a polgármesteri kabinet irodában felvilágosítást nem kaptunk, mindössze annyi derült ki számunkra, hogy a bizottság aznap nem tárgyalta a kérdést. Kedden már magunk is olvashattuk a www.jozsefvaros.hu oldalon, hogy a mai képviselőtestületi ülésen  tárgyalják a kérdést. A délután 3 órakor kezdődő ülésen az alapítvány munkatársai közül  többen is résztvettek. Kérésünkre,  a Kék Pont Alapítvány kuratóriumi elnöke, Prof. Rácz József igazgató szót kapott, és az alábbi szöveget olvasta fel:

(Nem szó szerinti közlés.)

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Képviselők!

Köszönjük, hogy szót kaptunk, annak ellenére, hogy hívatlanul jöttünk. Tegnap megdöbbenve értesültünk arról, hogy ma képviselőtestületi döntés várható a Kék Ponttal kötött együttműködés felmondására vonatkozó javaslat ügyében. Sem előzetes információ, sem egyeztetési megkeresés hozzánk e kérdésben, az Önkormányzat részéről nem érkezett. Ez sajnálatos, érvényben lévő partnerségi viszonyban igen barátságtalan gesztus.

Engedjék meg, hogy a benyújtott előterjesztésben olvashatókat, mivel a szöveg számos ponton pontatlan vagy javításra szorul, kommentáljuk, abban a reményben, hogy ez teljesebb képet adhat Önöknek a felelős döntéshez, illetve döntésük várható következményeiről!

Az előterjesztés előzményei között drogambulanciaként emlegetik a Kék Pont „problémás” telephelyét, holott jelenleg – többszöri javaslatunk és a riasztó intravénás drogfogyasztási és hepatitis fertőzöttségi mutatók ellenére – Józsefvárosnak nincs drogambulanciája. A Kék Pont, amely évek óta szorgalmazza egy komplex kezelési lánc, ellátórendszer kiépítését, drogambulanciával együtt, jelenleg, más pályázati forrásokból egy „ambulancia-szerű” szolgáltatást működtet, OEP óraszámok nélkül, szigorúan külön helyiségben a tűcserétől. Ezt a magasabb küszöbű ellátási formát pontosan a kliensek további kezelésbe juttatási esélyeinek növelése érdekében kezdeményeztük, hangsúlyozva, hogy a Kék Pont önerőből soha nem lesz egyedül képes a helyi drogproblémát felszámolni, ehhez kerületi összefogás és támogatás szükséges, átfogó koncepcióval.

E cél érdekében aktívan résztvettünk a kerületi drogstratégia kidolgozásában – magam akkor még a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai elnökeként is – és amely dokumentumról a Polgármester Úr  nyilatkozta azt a  sajtónak korábban, hogy elkészült, és hamarosan elindul a akcióterv, a kerület lakossága is érzékelni fogja a változásokat. Tudomásunk szerint a stratégia még nem került elfogadásra.

Az előterjesztés felsorolja a tűcsere-program köztisztasági és közegészségügyi negatív hatásait, de nem tesz említést a tűcsere programok elsőszámú feladatáról, a HIV/AIDS és hepatitis járványok megelőzéséről. Vagyis a tűcsere megszűnésével teljesen monitorozhatatlanná válik, hogy a vírusok bekerültek –e a közösségbe, és nem lesz esély korai jelzőrendszerként használva tapasztalatainkat, azonnali beavatkozásokat eszközölni, ami a többségi lakosság számára is közegészségügyi katasztrófát jelenthet.

Az együttműködésünk történetéhez és a kerületi probléma felszínre kerüléséhez hozzátartozik, hogy 2009 decemberében éppen a Kék Pont volt az, amely személyre szóló levelek formájában is tájékoztatta a képviselőket a kialakult illegális belövő szobák és a nyíltszíni drogszcéna kialakulásáról, majd Narkógettó címen konferenciát is szervezett, a helyzet közös kezelését kérve. Az Önkormányzat ezt követően fordult a probléma felé, és ennek egyik eredményeként született későbbi együttműködési megállapodásunk.

A tűcsere program közbiztonsági kérdései kapcsán megjegyezzük, hogy idén július 3-án magunk kezdeményeztük a rendőrkapitány úrral történő egyeztetést, jövő hét hétfőre kaptunk időpontot.

Az előterjesztés hivatkozik a köztünk kötött együttműködési szerződés 5.3 pontjában foglaltakra, miszerint „a Kék Pont kötelezettsége a szolgáltatást igénybevevő ellátottak számára nyitva álló helyiség mindenkori helyszínéről , valamint megkereső tevékenység során feltért – a rejtett droghasználói csoportok által használt – helyek és környékén található utcai drogszemét begyűjtése és biztonságos elszállítása”, miközben a szöveg nem tesz említést arról a hármas együttműködési megállapodásról, amely a  Kék Pont, a Közterületfenntartó Vállalat és a Városüzemeltetési Szolgálat között történt, pontos  feladatfelosztással. Ennek során a közterületi drogszemét begyűjtés feladata nem hozzánk került, míg mi a kevésbé látható lépcsőházakban, eldugott helyeken található drogszemétről érkező bejelentések nyomán kialakuló gyűjtést vállaltuk, aminek eleget is tettünk munkatársi kapacitásainkhoz mérten. Ugyanakkor jeleztük, hogy a terület jelentős forráselvonásai  miatt további utcai jelenlétre is szükség lenne, ezért javaslatunkra a Magdolna-negyed  Rehabilitációs Program III. körös pályázatába be is került az utcai asszertív munka erősítése, tőlünk kérve hozzá szakmai programot és árajánlatot. A nyertes pályázati döntés óta, többszöri tájékoztatási kérésünk ellenére sem kaptunk felvilágosítást arról, hogy a projekt erre irányuló terveinek megvalósítása hogy tart.

Idén július 10-én levélben kértük a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét, Balog István Szilvesztert, hogy kezdeményezze a hármas együttműködés újratárgyalását, levelünkre választ nem kaptunk.

A 2012-ben Önkormányzattól kapott Magdolna utcai bérleményt mi 2, 5 millió Ft-os egyéb pályázati támogatásból felújítottuk, szolgáltatásainkat bővítettük, a nyitvatartási időt megemeltük.

Az előterjesztés kitér arra is, hogy a döntés következtében az Önkormányzat más kerületi szervezetet is megbízhat a Kék Pont által elért kiemelten veszélyeztetett klientúra elérésével. Ám erre, a már 3000 fő feletti regisztrált kliensszámnál, és a kb. napi 100-150 megjelenő kliens esetében, reális esélyt nem látunk, a velünk kiépített bizalmi kapcsolat nem tekinthető jogfolytonosnak…

Mindezek miatt, tisztelettel kérjük a Képviselőtestületet, a kerületi drogszemét problémáját elismerve és annak megoldását továbbra is sürgetve részünkről, ezt az  előterjesztést ne szavazza meg, és kezdeményezzen azonnali egyeztetést a Kék Ponttal. Mi erre maximálisan nyitottak vagyunk és minden szakmai tudásunkra számíthatnak!

Köszönjük.

Ezt követően egy hosszú, sok megszólalós “vita” következett, többnyire a Kék Pont Tűcsere programja okozta ártalmakról szólva. Mivel a testületi ülésről szóló részletes és hitelesített nyilvános jegyzőkönyv csak későbbre várható, addig is  egy csokorral az  elhangzott érvek közül  a tűcsere program kerületi beszüntetés mellett, a teljesség igénye nélkül és nem (feltétlen) szó szerinti idézetként, ezúton kommentár nélkül:

–  a kerületi helyzet  tarthatatlanná vált, feldühödött szülők százai követelik, hogy tüntessük el a tűket az utcákról, amelyek a Kék Pont szolgáltatása miatt kerülnek oda

– a tűcserének köszönhetően főként más kerületek drogosait szolgáljuk ki, akik aztán itt dobálják el a  tűket

– ha minden kerületben lenne Bp-en ilyen program, akkor lenne ez itt is rendben

– a Kék Pont víziója arról, hogy komoly HIV/AIDS veszély alakulhat ki a tűcsere program megszűnése esetén, alaptalan, hiszen az évi kb 1200  HIV fertőzött között jelenleg egy sem intravénás úton kapta el a vírust. Ezért e helyett a mantra helyett, az alapítvány inkább óvszert osztogasson!

– a játszótereken, köztereken kint lévő használt tűk rendkívüli veszélyt jelentenek a lakosság számára. Józsefváros 80 ezer polgárának érdeke áll szemben 1600 drogos érdekével

– nem akkor lesz közegészségügyi katasztrófa a kerületben, ha a Kék Pont programja megszűnik, hanem most van az, hogy itt vannak

– tudomásunk van róla, hogy a programban elenyésző számban folyik valós tűcsere , sokkal inkább tűosztás történik

– Józsefváros eddig is túlterhelt volt a leszakadó rétegek problémáival,  a  tűcsere okozta problémát nem vállalhatjuk már fel

– amennyiben a droghasználat is büntetendő, felmerülhet a kérdés, hogy valójában egy jogszerű állapotot tartottunk -e eddig is fenn

– azért vannak itt az eldobott tűk, mert itt működik a Kék Pont

– ha nem alakul ki Budapesten legalább 30 tűcsere-pont, akkor nem kérünk mi sem ebből a szolgáltatásból

– a kerület drogproblémájának megoldásában helyt tudunk állni, de más kerületek problémáját nem  tudjuk felvállalni és nem is akarjuk

– Józsefvárosnak meg kell szabadulnia a kábítószerfogyasztás következményeitől

– egyáltalán nem kell tűcseréket létrehozni, mert a környezet életminősége ettől jelentősen csökkenni fog

– a tűcsere a drogfogyasztás elősegítése

– a tűcsere program működtetőinek érvei tipikusan álhumánus érvek, amelyek tulajdonképpen a droghasználatatot támogatják

– ha a drogosoknak akad napi több 10ezer Ft-juk is drogra, akkor talán 10 Ft is juthat fecskendőre

–  “A tett halála az okoskodás! “, tehát nem szociológiai felméréseket kell olvasgatni meg hatásvizsgálatokat kérni, hanem cselekedni!

A döntés fényében, holnaptól a Kék Pont rendkívüli stratégiai újratervezésbe kezd, melynek eredményeiről szintén tájékoztatni fogunk.

Nekünk most csak egy kérdésünk van a fenti érvek és valótlanságokra épülő, igaztalan vádak  fényében: a képviselő testület vajon miért fogadta el egyhangúlag a 2012-es, részletes szakmai beszámolónkat idén nyáron is?