Élet a facebookon túl

Van-e élet a facebookon túl? ezzel a számomra kissé vészjósló címmel hirdetett nyilvános bezsélgetést a minap az Ashoka ALapítvány. A Megálló Csoportba bázisára szervezett program két felkért szakembert ígért beszélgetőtársnak, Herczog Mária szociológust és Csernus (Doktor) Imre pszichiátert. A harmadik "vendég" a házigazda Ashoka Magyarország részéről került ki, a "Fiatalok a Változásért" program kooordinátora, Demeter Zsazsa lett.

“Veszélyes-e a facebook? Vajon valami helyett van, ha igen, mi helyett? Függőségnek tartsuk-e? Az, hogy olyan sokan és sok időt töltenek facebook-ozással, jelentheti-e azt is, hogy az empátiájuk kisebb lesz?” – ilyen és ehhez hasonló vészterhes kérdésekkel, gondolatokkal indította a beszélgetést a moderátor. Az első percekben csak fokozta a rossz érzést bennem az, hogy kiderült, a résztvevők közül Herczog nem kedveli a legnépszerűbb közösségi oldalt, de muszáj használnia, mert a gyerekei, unokái is használják, sőt a munkájában is megkerülthetetlen. Csernus nincs fent, egyik csernusos profil sem az övé, sőt a Napi Csernus sem sem tőle származik,  (ez egy idézet- alkalmazás azoknak, akik igazi idolnak tekintik), de hozzátette, hogy az ötlet gazdájára nem haragszik, viszont ő maga elutasítja az első perctől kezdve a facebookot,mert az azonnal  átlátta a veszélyeit, ezért tudatos döntés volt a részéről az elutasítás. Demeter Zszsa pedig szintén a szükséges feladatnak tekinti, kvázi kötelező fent lennie- zárult a bemutatkozó kör. A moderátori prekoncepciót  hallva és a résztvevők távolságtartását látva azon töprengtem, hogy akkor vajon miről is fogunk beszélgetni ebben a zsúfolásig megtelt teremben, ebben a kicsit sem virtuális hőségben, ahhoz hogy tányleg ne üssön meg senkit se a guta?

De aztán – hála Herczog Máriának – nem álltunk meg a facebook, mint az elidegenítő virtuális világ, ahol a gyerekek elvesztik valóságos kapcsolataikat és közösségeiket- sztreotítpiájánál, bár időnként nem sok hiányzott, hogy vissza-visszacsússzunk oda! Csernus nagyjából hozta, amit megszoktunk, a nézz magadba és a na mit érdemel az a bűnös- a mesteri bűntudatkeltés és felelősségrevonás valamivel lájtosabb, kevésbé dramatizált, fáradtabb  formáját, miközben Herczog bátran beszélt arról is, amiről nem szokás, mert nem ajánlott, mert ugyan, ne politizáljunk!

Csernus elmesélte hogy a győri eto fiatal (gyerek) focistáinak időközönként mentális egészség témakörben tart előadásokat, és azt tapasztalja, hogy a srácok sokszor nagyon nehezen tudják kifejezni szóban magukat. Vagyis akik a családban a valós, verbális kommunikációval nem tudnak figyelmet kikövetelni maguknak, mert “a családban sincs őszinte kommunikáció”, azok a hiányzó figyelmet a virtuális térben kezdik keresni. Kitért arra is, hogy  a szülők, most a nyáron is, amikor lehetne több idő egymásra,  inkább tehernek élik meg gyereket, mint sem a közeledés lehetsőégét vennék észre, és ingerültségükben még távolabb taszítják őket.

Herczog  emlékeztette a jeenlévőket, hogy a nyílt, őszinte kommunikáció készségek elsajátításával   már többszörösen is adósai vagyunk magunknak, hiszen a szocializáció során a szülők generációja sem lett felkészítve, sőt az óvodák és általában a  pedagógusok is híján vannak annak, sőt Magyarországon az oktatás – nevelés szereplői sokkal  inkább büntetik a nyitottságot, mint díjazzák! hogy a szülők frusztráltságát csak fokozhatja az a tudat, hogy 10 hetes szünidőt kell okosan megoldaniuk, de vajon ebben a pillanatban éppen hány gyerek férhet hozzá értelmes, hazsnos aktivitáshoz  a vakációjában? hogy miközben  a kommunikáció hiányáról bezsélünk, vagy a szülői felelősség kérdéseit vitatjuk, vajon miben támogatjuk a szülőt