Így éreztem magam a Nő Létünkre esten civilként…

Az alábbiakban egy az október 27-ei Nő Létünkre beszélgetésen megjelent, egyik "törzsvendégünk" beszámolója olvasható. Köszönet érte neki!

Nagyon érdekes, ahogyan női mivoltunkról gondolkodunk. És ez annak tükrében a legizgalmasabb, hogy felettébb hiszek az egyenjogúságban. Mégis, ez az egyenjogúság nem egyenlőség. Ahogyan nem lehet azt mondani, hogy a jazz rossz és a rock jó, de igaz az, hogy van jó jazz és rockzene is, és mindegyikből van olyan, ami számomra nem mond semmit. Mindez valahogy így van a nemekkel is. Azt, ahogyan mi nők, magunkról, társadalmi szerepeinkről gondolkodunk, hangzó közegbe kell helyezni. Valami ilyen hangzó közeget teremt meg számomra a Kék Pont Nő létünkre c. sorozata. Az, hogy (többnyire) csak nők vannak jelen, egy olyan közeget teremt, ahol könnyebb megnyilatkozni. Mivel hiszek az egyenjogúságban, bár számtalan statisztika támasztja alá, mégis nehezen tudom az „elnyomott nő a férfiak uralta világban” szerepet elfogadni. A legutóbbi beszélgetés is csak megerősítette ezt a hozzáállásomat. Erős nők, vezető pozícióban. Nők. Anyák. Az összes gyengeséggel és erősséggel együtt. Ahogy felvállalják a problémáikat, úgy lesznek szememben még erősebbek. Mert ezt is büszkén, emberi tartással teszik. A leggyengébb szememben az, akinek nincsenek saját gondjai. Mesél ugyan tapasztalatokról, de azok másokkal történtek, ő csak szemtanú volt. És közben benne érzem végig a legnagyobb szorongást. És ez az, ami valahogy nem került felszínre a beszélgetés során. Elhangzott a népszerű „vád”, hogy egy vezető nő „elférfiasodik”. Véleményem szerint az erős, magabiztos nő nem feltétlenül férfi. Az erős, magabiztos nő erős, magabiztos ember. Az ember pedig minden híresztelés ellenére férfi ÉS nő. Ami nekünk, nőknek talán könnyebben megy, hogy lehetünk gyengék. Mi akár sírhatunk is. A lényeg: nem szégyelljük, ha esendők vagyunk. Mert hiszem, hogy minden ember néhol gyenge. És az elférfiasodás jele számomra az, ha ezt már nem merjük vállalni. Paradox módon mégsem elnőiesedés, ha egy férfi mer gyengének mutatkozni. Számomra az a bátorság jele. És a leggyengébb az, aki mindig erős. Sohasem vét, mindig tökéletes. És ebben az általa kreált/a világ által ráerőszakolt erős kép megrögzött hajszolásával már elveszik a tényleges erő, ami csak az emberben van meg. Számomra megnyugtató, hogy ezek a nők, akik itt beszélgettek velünk, meséltek az életükről, problémáikról, beleláthattunk  gyengeségeikbe, rossz döntéseikbe, mégis milyen erősek és sikeresek. Megmutatták, hogy hogyan küzdöttek meg a gondokkal. Nem biztos, hogy mindenki számára pontosan ezek a megfelelő válaszok, de láthatóvá tették, hogy – és most egy beszélgetőpartnert idézek – ha őszinték vagyunk magunkkal, megtaláljuk a megoldásokat. Ez a legfontosabb.

– anandamide-