Csongrád lesz az Újvilág!

Van egy város másfél óra autózásra Budapesttől, aminek nevét csak kevesen ismerik. Vagy legalábbis még nem elegen. Azt mindenki tudja, hogy van egy Csongrád nevű megyénk, de azt, hogy az egyik városunkat is így hívják, azt már jóval kevesebben. Azt meg, hogy ez az egyik legélhetőbb vidéki városunk, talán még azok sem, akik ott élnek.

Iskolánk egyik pillére, Barics Norbert Csongrád város szülötte, így kézenfekvő volt, hogy kihasználva a hazai pálya előnyeit, kétnapos Egészségiskolát szervezzünk oda a Miénk a Vidék projekt keretein belül. Baricsné Kapus Évának köszönhetően a szervezés olajozottan működött, pár telefon és email váltás alatt kialakult a várható menetrend és a tantárgy kínálat. Csomagoltunk Vásárlók Hadát, Tulajdon Tudatomat, Veszélyes Elemeket és Nemiségem Történetét. Bedobtuk a szerkót és a fürdőnacikat a kocsiba és nekivágtunk az idei tanév utolsó megjelenésének. A helyi Ifjúsági Házbanépítettük fel az Egészségiskolát. Nem vártam se sokat, se keveset a programtól, hagytam, hogy rám találjon a vakáció előtti utolsó két nap varázsa.

Az érzés szerencsére nem sokat váratott magára.  Igazából kis adagokban indult és egyre nagyobb löketekkel jutott el a csúcsra. Nem akarnám hosszú sorokon át fényezni a várost és az ott élők érdemeit, illetve értékeit, de nem tehetek mást, ha ennyi van belőle.

Először is a zöld. Ennyi fát és bokrot városban ritkán látni. Platánsor, japánakác, diófa és megannyi magas, dús lombú növény amerre a szem ellát. Itt találkozik a Tisza és a Körös, de van egy darabnyi holt Tisza is. Mondanom sem kell, mindez gyalogútnyi közelségre a főutcától, a skanzennek is beillő óvárostól és a belvárosi képet meghatározó ősfás parktól. Mintha egy arborétumba épülő városban járnánk. A szecessziós stílusban épült gimnázium és a szocialista modern szépen megfér egymás mellett, játékos építészeti hangulatot teremtve a családi házak között kanyargó utak mentén.

Már az érkezéskor feltűnt, hogy a szemerkélő eső ellenére is jóval több kerékpár van az utakon, mint a megszokott, de ekkor még nem mutatta meg magát a város talán egyik legnagyobb értéke, a hihetetlen módon fejlett kerékpáros kultúra. Megmondom az őszintét, én még ennyi kerékpárost és kerékpártárolót életemben nem láttam még a magyar vidéken. Nagyjából hatméterenként van egy bringatároló jól láthatóan kihasznált állapotban, nélkülözve az öncélúság legkisebb látszatát is. Tulajdonképpen olyan egy-egy hétköznapi pillanat, mintha mindenki a közelben tartandó Critical Mass-ra igyekezne.

Az egész város egyfolytában teker. Nők és férfiak, idősek és fiatalok. Tombol a cruiser láz, suhannak a versenybringák, lassú mozdulatokkal forgatják a nagytárcsás alföldi gépeket, sisakos gyerekfejek bólogatnak a csomagtartókra szerelt ülésekben. Az első nap estéjén már gyanús volt, hogy egy valódi élhető városra találtunk, de kellett hozzá még egy nap és egy halom helyi diák, hogy teljesen bezsongjak a helytől.

A Batsányi János Gimnázium diákjai erősen próbára tették a tanári karunkat, mivel gyorsan kiderült, hogy tudásuk, kommunikációs készségük, udvariasságuk és érzelmi érettségük messze meghaladja az országos átlagot. Tudatosan vásárolnak, élnek a világháló adta lehetőségekkel, ügyesen érvelnek, figyelnek egymásra, önismeretük magas fokú. Gyorsan kellett stratégiát váltanunk és meg kellett keresni azokat a problémafelvetéseket, amelyek mentén újat tudunk mondani, vagy a már meglévő tudásra újabb elemeket tudunk felfűzni. Nem könnyű feladat ez akkor, amikor egy tízfős csoportból kilencen teszik fel a kezüket arra a kérdésre, hogy ki az, aki télen és nyáron is bringával jár iskolába. És mindezt úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Majdhogynem könny szökött a szemembe a boldogságtól.

És ez még mindig nem minden. A szünetben gitáron pengető társukat óvatos énekkel kísérték a többiek és az első napon részt vevő diákok saját készítésű grill finomságokkal leptek meg minket a második napon. A varázslatos hangulatú időutazással is felérő gyógyfürdőben közösen fürödtek velünk a srácok, bizonyítva a fiatalabbak részvételét a fürdőkultúra egészséget teremtő hagyományában. Mintha valami láthatatlan erő tudta volna, hogy érkezünk és minden fontos értékünket tálcán kínálta volna nekünk.

Az estét Norbi családjánál töltöttük, isteni grill és finom helyi borok társaságában, további ízelítőt kapva a lenyűgöző csongrádi vendégszeretetből és az alföldi ízek kavalkádjából.

Másnapra megtaláltam a hiányzó láncszemet. Kiderült, hogy az itt élő fiatalok nem tudják, nem látják teljességében az itteni értékeket. Érzik talán, hogy van itt valami, de ez nem elég a változáshoz, a folyamatos elszivárgás megakadályozásához. Tele vannak tudással, erővel és energiával, de ezek a tőkeelemek még nem állnak össze konstruktív erővé, várost és közösséget formáló akarattá. Ugyanaz a generációs probléma van Csongrádon is, mint az országban bárhol. Nincsenek meg a közösségi részvétel mintái, a döntéshozók távoli és megközelíthetetlen emberek csupán és a csodavárással kevert elégedetlenség érzése uralja a városról folyó diskurzust.

Élvezet volt látni az arcukat, amikor megérintette őket a felismerés, hogy ők Csongrád városának alakítói és nem kell, hogy várják a változást, nyugodtan kezdjék meg az építkezést. Hozzanak létre csoportokat, használják ki a jog és a szabadság adta kereteket, ismerjék fel a városuk adta hihetetlen lehetőségeket és szerezzék vissza a városformálás velük született jogát és lehetőségét. Panaszkodtak, hogy nem jönnek a turisták, de nem vették észre, hogy az orruk előtt van a tőke, ami kiaknázásra vár.

Kerékpárút kanyarog Szentes, Csongrád és Hódmezővásárhely között, gyógyfürdők várják a bringásokat, tele van kerékpártárolóval a környék, nincsenek szintkülönbségek és egy halom vendégház várhatja a kerékpározás szerelmeseit. Minden adott a turisztikai robbanáshoz, már csak hozzá kell kezdeni, láthatóvá kell tenni mindazt, ami a helyek számára most még láthatatlan. A mai tizenévesek feladata lesz ez, nekik kell elindítani az építő és alkotó folyamatot és biztos vagyok benne, hogy készen állnak erre a feladatra, megvan a tudásuk és az elszánásuk is.

Egy karnyújtásnyira van Csongrád attól, hogy elsőként tegye ki a Kerékpáros  Város táblát a város határába. Ha azokon a diákokon múlik a város jövője akik nálunk voltak, akkor biztonságban vagyunk és hamarosan megismeri az egész ország Csongrád városának nevét.

Köszönünk mindent Csongrádiak!