A lakóteleptől a Skanzenig (feljegyzés a City Art Műhely egyik szakköréről)

Mi lehet izgalmasabb szocializációs kihívás, mint pár energiától és jó értelemben vett exhibicionista törekvéstől duzzadó békási srácot, kölcsönzött bringákkal egészen Szentendréig terelni?építészet és kerékpár című szakkör célja az, hogy megismertesse a fiatalokkal az épített környezet sokszínűségét és változatosságát, illetve, hogy program végére a résztvevők tisztában legyenek azzal a közhelyszerű kijelentéssel, hogy a világon sokféle épület van. Meg persze szeressék meg a tekerést! Azt hihetnék, könnyű feladat, pedig nem az. Inkább nemes.

Voltunk már együtt a Békást és Káposztást összekötő hídon, a Vasúttörténeti Parkban és a Graphisoft modern épületei között is, de ekkora útra most vállalkoztunk először. Magam sem gondoltam volna, hogy megússzuk ép bőrrel, de a sors és az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem is beszélve a Skanzen működtetőiről, aki ingyenes belépővel támogatták a kirándulást.

A kölcsönzött bringákon teljes erővel taposó srácok úgy haladtak végig a Duna mentén, mint Attila, a hunok élén a nyugati világ irányába. Elszántan és mindent maga mögött hagyva. Élvezet volt látni soha el nem fogyó erejüket és szerencsére csak ritkán kapott el az aggodalom, köszönhetően annak, hogy az út szinte végig kerékpárúton vezetett. Talán csak egy alkalommal jelezte egy, az átlagnál alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkező nénike, hogy a kultúrember nem üvölt az úton. Hála istennek volt annyi józan belátása, hogy nem rugózott a témán, hanem a megjegyzést követően visszahúzódott a kacatjai közé a kertbe.

Megérkezésünket menő piros jelmezbe bújtatott rézfúvósok ünnepelték, mi pedig birtokba vehettük a letűnt világunkat bemutató óriás falut. Bár felhívták a figyelmünket arra, hogy a Skanzen területén lehet kerékpárral is közlekedni, azt hiszem, az utóbbi tíz év legjobb döntése volt a kerítésen kívül hagyni a cangákat. Talán szépen közlekedtek volna a házak között, de talán inkább nem.Így viszont, a srácok teljes békében és az elvárásokat messze meghaladó szinten értékelték a látottakat, gyorsan bevonódtak a falusi életbe, szénát hánytak, helyére illesztették a leszakadt pajta ajtót, megetették és megsimogatták az állatokat, dicsérték a boltos portékáit, nem szóltak be senkinek, csendesen beszélgettek a kis kápolnában és fegyelmezetten várták az eső végét a kovácsműhelyben. A nap legmeghatóbb pillanata mégis az volt, amikor őszinte érdeklődéssel több, mint fél órán keresztül hallgatták az egyik háznál a hölgyet, aki mesélt a régi korok halál-felfogásáról és a temetkezés ma már ismeretlen formáiról. Azt hiszem akkor éltük át a Skanzen igazi csodáját, az ismeretterjesztésnek ezt a varázslatos és emberközeli formáját.

A hazaút esőtől és eséstől mentes produkcióját nagy pohár limonádékkal jutalmaztuk. Zárás előtt pár perccel adtuk vissza a bringákat a kölcsönzősnek. Pár pillanattal később eleredt az eső. Szerencsések vagyunk, de nem csak e miatt.