Felépülési tánc, lépésről lépésre
“Ritmus”, egy 28 éves, budapesti srác felépülés-története
(képünk illusztráció, forrás.)
“Azt hiszem akkor vált először mások számára is egyértelművé, hogy drogozom, amikor lebuktam édesanyám előtt. 2011 szilveszter éjszakáján elindultam bulizni, miután bevettem többféle port, tehát ilyen designer szereket, és egy csomót ittam is rájuk. Rettenetes állapotba kerültem. A discóban úgy éreztem, hogy mindenki engem figyel, meg hogy engem cseszegetnek, hogy mit és hogy csinálok.
Valósággal elmenekültem onnan, de a félelmek csak fokozódtak. Emlékszem, hogy a kutyasétáltatóban is ellenséget láttam, el akartam bújni. Annyira valóságosnak éltem meg a hallucinációimat még az éjjel, hogy felhívtam a nagybátyámat, hogy segítsen, mert üldöznek. Tőle tudták meg a szüleim is, hogy milyen állapotba kerültem. Mivel mindketten orvosok, azonnal rájöttek, hogy ez egy olyan durva hallucináció, ami csak a piától nem lehetséges. De én akkor még tagadtam. Viszont ezután az ütős élmény után elkezdtem visszafogni a designereket, és inkább ecstasyt használtam az alkohol mellé, mert annak mégis kiszámíthatóbb volt a hatása. Egy ideig. Én komolyan nem tudtam sokáig azt, hogy drogfüggő vagyok. Csak azt tudtam, hogy mivel profi táncos voltam és napi 5 órát táncoltam, kellett valami ami sok energiát ad, aztán meg lenyugtat. Utóbbiért egyre többet ittam, amiből munkahelyi problémáim is lettek. Végül 3/4 év után, totál berúgva lett egy súlyos motor balesetem, agyvérzést kaptam. De saját felelősségre hamarabb kijöttem a kórházból és visszamentem táncolni. Másfél hónapra leálltam mindennel, még a cigit is megpróbáltam visszafogni. Ahhoz képest, hogy valójában már milyen rossz állapotban voltam, mégis úgy tűnt, hogy sokat bír a szervezetem. Aztán egyszer csak megint sokat ittam, szerelmi csalódásomban kiütöttem magam és befeküdtem egy próbaterembe, így találtak rám a többiek. A főnök nem rúgott ki, csak nagyon megszégyenített, egy egyeztetett fellépés előtt nem engedett fel a színpadra. Nekem a tánc volt éveken át a mindenem. Amikor aztán 2012 novemberében eljöttem a Kék Pontba segítséget kérni, akkor is az volt az egyik célom, hogy minél jobb táncos legyek, és hogy minél jobb ember. Mert nekem, amíg táncoltam, teljesen leépültek a kapcsolataim, csak a tánc érdekelt, meg az, hogy szinten tartsam magam a különböző szerekkel. Amióta elindult a felépülésem és járok hetente terápiába, orvoshoz és konzultálni is, azóta kicsit lecsillapodtam. Pedig idén megszűnt a társulat, és a volt barátnőmmel is vége lett a másfél éves kapcsolatunknak. De lett új munkám, eladó vagyok egy divatmárka üzletben, és mellette egy hajón dolgozom most október végéig, egy táncos hakniban, de nem kényszeresen. Arra nagyon jó, hogy összeszedjem magam, hogy mozogjak, hogy figyeljek a fájós térdemre, megerősödjek, és mellette tudok járni önsegítő csoportokba is. Járok most már az anonim alkoholistákhoz és más hasonló csoportokba is. Most az a fő célom, hogy új emberi kapcsolataim legyenek. Van új csajom, ami nagyon jó, meg egy új barátom is már. Ők nem tudnak a drogozásaimról, mert szeretnék tiszta lappal indítani és még a bizalmat erősíteni velük, ezért még nem osztottam meg a történetemet. Amúgy is nehezen beilleszkedő típus vagyok, lehet nem vetne rám jó fényt még a sztorim, nem tudom. Az a legfontosabb most nekem, hogy azt a felfokozottságot, örömöt, és azt a nyugalmat is egyszerre, amit a tánc alatt is kerestem, most megtaláljam magamnak szerek nélkül is. Szeretnék még az életben újra többet táncolni, de most azon vagyok egyelőre, hogy józan tudjak maradni, és hogy lépésről lépésre haladjak előre a felépülésemben. Fokozatosan és apró lépésekkel… “
Te magad is felépülő vagy? Írd meg nekünk sikereidet, nehézségeidet, hogy másoknak is erőt adj vele!