Cikkeink

Újra Női Nap! – A párkapcsolati társfüggőségről szárazon és víz(b)en

Szeretettel várunk minden érdeklődőt,  Nő Létünkre nyilvános programsorozatunk következő eseményén, május 6-án csütörtökön este 6 órától, a Széchenyi Gyógyfürdő frissen felújított Pálmaházában (Budapest XIV. kerület, Állatkerti krt. 11.) Ezúttal a párkapcsolati társfüggőség lesz ismeretterjesztő előadásunk és az azt követő beszélgetésünk témája. Célunk most is az, hogy egy a jellemzőbben nőket érintő szenvedélybetegségről elsőkézből tudjunk meg minél több hiteles, szakmailag megalapozott információt, segítve a függőség megelőzését, illetve a már kialakult betegség felismerését, és az, hogy bátorítsuk a problémájuk megoldásában segítséget remélő  nőket. Miután pedig adtunk a léleknek és a szellemnek, adjunk a testnek is: közös, pihentető fürdőzésre hívunk mindenkit, abban a reményben, hogy a medencékben  folytatjuk a diskurzust!

Részletes program:

18 órától: „A szerelem mítosza – a társfüggőség valósága”

ismeretterjesztő előadás és beszélgetés a párkapcsolati társfüggőségről

Előadó: Komáromi Éva pszichológus, Kék Pont Alapítvány

Felkért beszélgetőpartnerek:

F. Nagy Angéla, gasztronómus, újság-és szakácskönyvíró és Rácz Zsuzsa író (a „Kábítószeretet”, az „Állítsátok meg Terézanyut” és a „Nesze Neked Terézanyu” c. könyvek szerzője)

20 – 22 óráig : Pihentető fürdő – a Kék Pont ajándékaként az első  50 regisztráltAz előadás és az azt követő nyilvános beszélgetés ingyenes!

A rendezvényt támogatja a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői Zrt.

*Regisztrációként kérjük küldjön egy emailt “fürdő” tárgyszóval a noinapok@gmail.com címre, amelyben megírja nevét, címét és egy telefonszámot, s egyben jelzi, hogy a feláras belépőjegyet (1750Ft) banki átutalással, vagy a helyszínen kívánja fizetni. Az adatokat bizalmasan kezeljük. A sikeres regisztrációról értesítőt küldünk. Köszönjük az együttműködést!