Cikkeink

Az AIDS-elleni küzdelem Világnapján kaptuk meg a MAC adományát

Fotó: Nagyapáti István

A képen: Prof. Rácz József, a Kék Pont igazgatója, Todorovits Linda és Török Bea, a MAC Cosmetics magyarországi munkatársai

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk már, a MAC AIDS FUND new yorki központja immáron másodszor ítélte támogatásra méltónak a Kék Pont pályázatát, és 2014-ben is támogatja az alapítvány tűcsere programját 5 millió Forinttal.

KÖSZÖNJÜK A MAC AIDS FUND TÁMOGATÁSÁT!

A M·A·C AIDS-ALAPÍTVÁNYRÓL

A M·A·C AIDS-alapítványt, mely a M·A·C Cosmetics szíve és lelke, 1994-ben alapították, hogy segítse a világon HIV-vel vagy AIDS-szel együtt élő férfiakat, nőket és gyerekeket. A MAF úttörő az AIDS ellen küzdő alapítványok között, mely anyagi támogatást nyújt a HIV/AIDS fertőzötteknek. Mint a legnagyobb nem-gyógyszeripari adományozó cég, a MAF elkötelezte magát amellett, hogy felhívja a figyelmet a szegénység és az AIDS közötti összefüggésre, és olyan szervezeteket támogasson, amelyek a HIV-pozitív vagy AIDS-es embereket segítik és a vírus terjedése ellen küzdenek. Mindeddig a MAF 270 millió amerikai dollárt gyűjtött össze kizárólag a VIVA GLAM rúzsok és szájfények eladásából, melynek száz százalékát* az AIDS elleni harc céljára adományozza. További információk awww.macaidsfund.org honlapon.

Jelen  pénzügyi támogatással  a Kék Pont egy olyan különösen nagy  kockázatú intravénás drogfogyasztói közösségben erősítheti ártalomcsökkentő tűcsere- program szolgáltatásait, melynek elsődleges feladata a HIV és hepatitis fertőzések kialakulásának és terjedésének megelőzése. A program jelenleg több mint 3400 regisztráltat ér el. A támogatás 2014-ben hozzájárul az alapítvány által biztosított steril  eszközök kiszámíthatóbb hozzáférhetőségéhez, az ingyenes HIV szűrések  rendszerességéhez, az azonnali eredményt kimutató nyálteszt-eljáráshoz, majd a tanácsadás és szükség szerint kezelésbe irányítás komplex gyakorlatának erősítéséhez, az érintett közösségnek szóló  szex-edukációs folyamatokhoz, és a speciálisan  nőknek létrehozott, “Csere Csak Csajoknak” program fejlesztéséhez.

MI MINDENRE ELÉG 1 db MAC VIVA GLAM RÚZS?

200 db steril fecskendőre vagy
– 1,3 db HIV (nyálteszt) gyors tesztre vagy 1db hepatitis tesztre, vagy
– 75 db óvszerre, vagy
– 56 db terhességi tesztre, vagy
– 1 óra pszichiáter-addiktológus és /vagy jogász konzultációra, vagy

– 2 óra szociális munkás konzultációra

Az adomány jelképes átadására november 29-én, pénteken, a Kék Pont rendhagyó sajtótájékoztatóján, a “Magdolna és Lujza nyomában” józsefvárosi szocio-trip esemény záróakkrodjaként került sor.