Híreink

Képzés a biztonságosabb Ferencvárosi Közterekért

2015.03.05-én csütörtökön négyórás gyorsított képzést tartottunk a Ferencvárosi Közterület Felügyelet munkatársainak. A rapid képzés célja az volt, hogy az önkormányzat megbízásából végzett utcai drogszemét biztonságos begyűjtéséhez, a dolgozók elméleti és gyakorlati ismeretekhez jussanak. A résztvevők voltak azok a munkatársak, akik a Szociális városrehabilitáció keretében zajló József Attila TErv akcióterületén belül őriznek különböző objektumokat, vagyis jól ismerik azt a környéket, azokat az utcákat, házakat, ahol veszélyes drogszemét található.  A képés  témáink érintették a fővárosi és a kerületi drogprobléma fontosabb jellemzőit és azok közösségi dimenzióit, különös tekintettel az injekciós droghasználatra, valamint az azzal kapcsolatos közegészségügyi kockázatokra. Az eldobált injektorok szakszerű és biztonságos utcai begyűjtésének módszertanát és gyakorlati eszközrendszerét Takács József felépülési koordinátorunk és Dávid Ferenc a Kék Pont Biopolitikai Műhelyének vezetője ismertette meg a mintegy hét résztvevővel.

A Kék Pontnak volt már hasonló célú képzése 2012-ben, a Főkert Nonprofit Zrt. dolgozói számára, Parki Kultúra címmel. Erről itt adtunk hírt, videóval is illusztrálva.