Cikkeink

A HIV járvány megakadályozása közös felelősségünk

“A magyarországi HIV járvány megakadályozása közös felelősségünk”

(A Kék Pont AIDS -elleni küzdelem Világnapja alkalmából  közölt sajtóközleménye)

Ugyan eltérő mértékben, de mindenkinek megvan a maga személyes felelőssége abban, hogy megakadályozzuk a HIV/AIDS vírus terjedését. A döntéshozóknak, szakmapolitikusoknak, szakmai szervezeteknek, a civileknek (szülőknek, pedagógusoknak), a megelőző kezdeményezéseket potenciálisan támogatni képes üzleti szektornak és a médiának közösen van csak esélye gátat szabni a Romániában és Görögországban már bekövetkezett HIV/AIDS robbanásnak. A különösen veszélyeztetett intravénás kábítószer fogyasztókat már nem csak elérni kell, de be is kell vonni a megelőző munkába, minél több ingyenes gyorsteszttel és felvilágosító tanácsadással, korszerű ártalomcsökkentő programokkal – hangsúlyozta a budapesti Kék Pont Alapítvány, az AIDS elleni közdelem Világnapja alkalmából megrendezett józsefvárosi szocio-kirándulásán.

„Magdolna és Lujza nyomában” címmel józsefvárosi szociotrip-re invitálta pénteken a sajtó képviselőit a Kék Pont Alapítvány, amely 2006 óta működteti tűcsere programját a Józsefvárosban. A rendhagyó sajtótájékoztató a nyolcadik kerület Palotanegyedéből indulva, egy buszos Józsefváros-nézés kapcsán mutatta be, hogy az alapítvány munkatársai és a velük kapcsolatban álló partnereik, miként látják személyes felelősségüket ártalomcsökkentő programjuk működtetése során. „Szerettük volna kerületi kontextusba helyezni a mostanában sokat emlegetett tűcsere programot, és megmutatni, hogy miért pont ott van a programunk, ahol van, a Magdolna és Lujza utca sarkán. Ezer szálon kötődünk ezekhez az utcákhoz, fontos nekünk a kerület egészségének és biztonságának ügye!” – mondta bevezetőjében Dávid Ferenc szociológus, a szocio-túra vezetője. Barna Erika kommunikációs igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy nem ők hozták ide a drogproblémát, ahogyan azt egyes döntéshozók állítják, ők mindössze reagáltak egy kialakult problémára, a saját eszközeikkel.„Nem akarjuk, hogy olyan negyed legyen a kerületben – amelyet összes színével, multikulturalitásával, hagyományaival együtt nagyon szeretünk – ahol a leszakadó csoportok elesnek a szükséges egészségügyi és szociális ellátástól, komoly és reális veszélyt jelent köztük a HIV járvány felbukkanása – tette hozzá. „Új korszakot kell nyitnunk. Az érintett, most mélynyomorban élő, kriminalizálódott csoportokat is be kell vonni az együttműködésbe. Olyan programokat kell kínálni nekik, amely a közös lakossági és társadalmi érdekekre összpontosítanak, a kirekesztéssel szemben, és amelyek vonzó életvezetési minták lehetnek számukra is, de amelyben ők is kötelezettségeket vállalnak” – hangsúlyozta Prof. Rácz József, a Kék Pont igazgatója. Atársasút egyes állomásain felszálló civilek és szakemberek meséltek a drogjelenséghez fűződő személyes viszonyukról, arról, hogy aktív polgárként mit tettek vagy tesznek a lakókörnyezetük biztonságosabbá tételéért. Bemutatkoztak olyan támogatók, akik társadalmi felelősségvállalásukból következően anyagi segítséget nyújtanak a civil szervezetnek.

Mit tesz a Kék Pont ártalomcsökkentő, tűcsere programja a HIV/AIDS járvány megelőzéséért?

  • A Kék Pont, a tűcsere programok között Magyarországon elsőként – az EMMI és a MAC Cosmetics támogatásának köszönhetően – idén ősszel beindította azonnali eredményt kínáló, nyálteszt-alapú HIV szűrését, tanácsadással. Jelenleg hetente két alkalommal van lehetőség szűrésre, egy ősztől megerősített, képzett önkéntes csapattal. Az utóbbi hetek szűrésein HIV pozitív klienst nem találtak, de a hepatitis fertőzöttségi arány továbbra is 80%.
  • a Norvég Civil Alap pályázati támogatásával, decemberben indul PEER Kapitány programjuk. A sorstársakat bevonó, a tűcsere programba járó intravénás fogyasztók közül kiválasztásra került kliensekkel együtt megkezdik munkájukat a HIV szűrést népszerűsítő, a drogszemét-begyűjtő, a jogi tanácsadást nyújtó, a prostituáltak kiszolgáltatottságán segítő, az adománygyűjtő és a nyilvánosság-média munkacsoportok. A program alakulásáról és eredményeiről az alapítvány honlapján, külön menüpontban, és egyéb közösségi média csatornákon keresztül fognak folyamatosan tájékoztatni.
  • a „Csere Csak Csajoknak”, speciálisan nőknek szóló program – melyben hétfőnként csak női segítők fogadnak csak női klienseket- egy svájci tanulmányút tapasztalataira építve és a MAC AIDS FUND támogatásának köszönhetően – igyekszik minél több információt és eszközt adni a korszerű fogamzásgátláshoz, erősíti a szex-edukációt, a nőknek szóló egészségügyi – és higiénés felvilágosítást.

Kérdésekre válaszolva, a Kék Pont képviselői elmondták, hogy szemben azzal a kerületi önkormányzati kommunikációval, miszerint “az év végén véget ér a tűcsere-program Józsefvárosban”, mivel az önkormányzat felbontotta az alapítvánnyal az együttműködési megállapodást,  a tűcsere program nem zár be. Érvényes szolgáltatási finanszírozási szerződésben  a magyar állammal állnak, a szükséges hatósági engedélyek birtokában, melyek értelmében szenvedélybetegek alacsonyküszöbű -és közösségi ellátását végzik a kerületben. A Kék Pontnak sem korábban nem volt, sem jelenleg nincs olyan támogatási szerződése az Önkormányzattal, amelynek felmondásával az Önkormányzat  megszüntethetné az alapítvány tűcsere szolgáltatását.

További csatolt anyagok:

Prezentáció a Kék Pont adatairól: kliensek jellemzői, a fogyasztott szerek aránya, átlagos napi elvitt injektorok és visszahozott injektorok száma, a görög és román helyzet bemutatása.

A  A Magyarországi M·A·C, a tavalyi kezdeményezést megismételve, idén további 5 000 000 Ft értékű adománnyal támogatja a Kék Pont Alapítvány

Fotók a Viva Glam termékekről és a MAC AIDS FUND-ról.

Sajtókapcsolatok: Barna Erika, kommunikációs igazgató

info@kekpont.hu

www.kekpont.hu

06-70/607-50-40, 06-1/215-78-35

Az eseményről beszámoló sajtó megjelenések listáját folyamatosan frissítjük :

http://444.hu/2013/11/29/nem-riogatni-akarnak-a-hiv-jarvannyal/ http://index.hu/belfold/budapest/2013/11/29/barmikor_bekovetkezhet_a_hiv-robbanas/ képek: http://galeria.index.hu/belfold/2013/11/29/jozsefvarosi_szociotrip/ajanlo http://marieclaire.hu/Eletmod/2013/11/29/5-millios-adomanyt-kapott-a-Kek-Pont-a-MAC-tol

http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1311/K_k20131129152910/gallery.xml&rovat=itthon?sec-7#/ajanlo

http://magyarnarancs.hu/lokal/ufok-a-jozsefvarosban-a-kek-pont-bemutat-87700