Felépülési Központ Ferencvárosnak
Az építészetet egy szakmának tekinti, de nem életformának. Számára a lényeg az, hogy régóta szeretne egy fontos közéleti kérdésben maradandót alkotni, letenni a voksát egy összetett társadalmi probléma komplex, de mégis kézzel fogható megoldása mellett. A segítségünket kérte egy drogbetegeket ellátó központ tervezéséhez, amit szemináriumi feladatként választott, így most Felépülési Központot tervez, a Kék Ponttal konzultálva. A Középső – Ferencváros rehabilitáció alatti részének egyik hangulatos kis kávézójában találkoztunk az interjúra, amelynek a neve “Gomb”, és akár jelképe is lehetne Poros Tamás Gábor vállalásának. A gomb lassan meglesz a kabáthoz, talán egyszer tényleg valóra válhat az álom…
Kék Pont: Látom cukrot nem kérsz a kávéba, a kekszet meg azonnal nekem adtad. Semmi édesség?
Poros Tamás Gábor: 2 évvel ezelőtt még 90 kg felett voltam, aztán 20 kilót sikerült leadnom. Nem éreztem jól magam úgy, ezért kemény diétába fogtam. Az ún. Harcosok Étrendje mellett döntöttem, aminek egyik legfőbb jellegzetessége, hogy nem eszünk egész nap, csak este, de akkor sokat.
KP: De hogy bírod ki?
PT: Meglepően jól el lehet viselni, ha tudatosan kerülöm napközben azokat a helyeket, ahol például nassolhatnék, és helyette jól lefoglalom magam inkább feladatokkal, amik inspirálnak és elterelik a figyelmemet.
KP: Gratulálok, végül is, ez is egyfajta felépülésnek tekinthető! Az minek volt köszönhető, hogy éppen minket kerestél fel?
PT: Tavaly ősszel láttam a TASZ filmjét, a Szoba a nyolcban videót, amely egy kampány film volt amellett, hogy a bezárt tűcsere helyett nyíljon egy olyan hely, ahol kontrollált körülmények között, orvosi felügyelet mellett használhatnak drogot az intravénás fogyasztók, így a drogszemét nem kerülne ki az utcákra. Addig nem foglalkoztam behatóan a drogkérdésnek ezzel a részével, csak azt tudtam, hogy a fogyasztás bűntetését nem tartom jó megoldásnak, a dekriminalizációs törekvésekkel szimpatizálok. De itt, amikor megnéztem a filmet, az elindított bennem valamit.
KP: Mi volt rád igazából hatással, fel tudod idézni?
PT: Azt hiszem a hangnem. Ahogy a kollégád, Fecó, (Dávid Ferenc, a szerk.) beszélt a filmen, meggyőző volt a nagy szakmai felkészültsége és a higgadtsága, ahogy te is az voltál más videókon, amiket ezt követően el kezdtem visszanézni! Láttam a tűcsere ellen szervezett álcivil tüntetést is, ahol olyan elképesztő nyugalommal érveltetek a hőzöngő tömegben állva, hogy arra gondoltam, ez az, szerintem minden társadalmat megosztó, vagy hiszterizáló témáról így kellene beszélni!
KP: Új információkat is kaptál a kialakult nyolcadik kerületi helyzetről?
PT: Sokat. Addig csak a szetereotípiák szintjén találkoztam én is a témával, főként a rossz közbiztonság felől. Aztán elkezdtem megismerni az ott élők történeteit is, arcokat láttam már és személyes sorsokat. Már nem csak “mocskos bűnözők” voltak azok az emberek a szememben.
KP: Azt tudtad, hogy abban az időben Kraker Csilla, építész hallgató, szintén tervezett egy hasonló jellegű központot a nyolcadik kerületbe szánva, diplomamunkaként?
PT: Megtudtam, igen, és fel is vettem a kapcsolatot vele. Sokat beszélgettem másokkal is sokat, egy nálatok korábban önkéntesként dolgozó lánnyal is, mivel én sajnos a programot működés közben már nem láthattam. Most, amikor a BME Építészmérnöki Karán, negyedévesként, a tervezői szakirányon jött a választási lehetőség egy szemináriumi munkára, akkor döntöttem úgy, hogy erre a témára fogok tervezni.
KP: Eredetileg azzal jöttél hozzánk, hogy egy a kanadai Insite- intézményéhez hasonló komplex házat szeretnél tervezni. Mire mi mondtuk, hogy jó, de most konkrétabban a Felépülési Központ gondolata foglalkoztat minket, és mivel el is indítottunk egy projektet a Norvég Civil Alap támogatásával, menjünk inkább abba az irányba! Látszólag nem volt nehéz Téged meggyőznünk.
PT: Olyat szerettem volna csinálni, ami talán hasznos Nektek is, még ha ez egy játék is egyelőre, és nem indul el az építkezés az elfogadott tervek után. Először nem nagyon tudtam elképzelni, hogy milyen is lehet egy Felépülési Központ, mit is takar az, de mostanra már jobban összeállt a kép. Őszintén szólva, eredetileg volt bennem egy vágy, hogy valami vagány dolgot tervezzek, akár egy gerilla-tűcserét, vagy ilyesmit. Vonzanak a radikális válaszok, mint mondjuk A Város Mindenkié csoport illegális lakásfoglalásai. És a dilemmámra a konzulensem is a Felépülési Központot javasolta, mert azzal egy most élő igényt szolgálhatok ki nálatok.
KP: Mielőtt még építészetileg is mesélsz a tervedről, az elképzelt Felépülési Központ üzenetében mit jelent neked?
PT: Egyrészt azt, hogy ide kell terveznem, ahol vagytok, a Ferencvárosba, mert ennek az intézménynek integrálódnia kell a kerületbe. Illeszkedve a környezethez, és nem gettóba zárva. Másrészt, hogy meg kell próbálnom nem egy középosztálybeli fejével gondolkodni mindig, amikor tervezek, mert itt felépülők és szakemberek, önkéntesek együtt dolgoznának.
KP: Építészetileg melyek a legfontosabb jellemzői az általad megálmodott központnak?
PT: Ez egy háromszintű, két emelet magas épület. Bringázás közben kinéztem egy telket, nem messze a mostani Gát utcai ambulanciátok épületétől, szintén a rehabilitáció területén, a Berzenczey utcában. Megnéztem a helyi szabályozási tervben az ajánlott beépítést, de én egy kicsit más irányba indultam. Ennek az épületnek úgy kell alkalmazkodnia környezetéhez és nyitottnak lennie, az utca, a környék, a kinti világ felé, hogy mégis egyfajta védelmet is adjon az ottaniaknak! Az én szívemhez nagyon közel állnak a pesti gangos bérházak, azok egyfajta átértelmezésében gondolkodom. Egy több szintes közösségi tér van a ház gyomrában. A földszinten van a fogadó tér, az ambulanciátokon most is megtalálható szolgáltatásokkal, mint egyéni konzultációs szobák szociális munkással, addiktológiai konzultánssal, alapvető orvosi ellátással, de zuhanyzási lehetőséggel is, mosással, és egy konyhával, ahol van lehetőség közösen enni. Az első emeleten inkább csoportszobák, közösségi terek vannak olyan foglalkozásoknak adva otthont, amelyek már túlmutatnak a szerhasználat kérdésén. A legkülönbözőbb készségfejlesztő műhelyek, számítógépes ismeretek oktatása, fotó és dráma szakkörrök zajlanának ott, edzőteremmel és masszázs lehetőséggel. Végül fent, a második emeleten már 1-2 fős minigarzonokat képzeltem el, egyfajta félutas lakásokként, közös klubhelyiséggel, étkezővel, ahol már olyan felépülők laknak, egy meghatározott időre, akik napközben ott is dolgoznak a felépülési központban, segítőkként. Míg az első emeletig, az egész házban akár kabát és sapka nélkül is mozoghatsz télen, mert egy fűtött és üvegfalakkal zárt folyosós rendszerű házban vagy – egy intézményben, ahol szolgáltatások működnek – a harmadik emeleten élők már pont úgy élnek, mint akik a mellettük élő házban hazamennek a saját lakásaikba, tehát a gang nyitott.
KP: Mi lesz ha elkészül a terved? Nem leszel csalódott, hogy ha fiókba kerül?
PT: Nekem az a célom, hogy ne a tervemmel foglalkozzanak majd elsősorban, hanem a témával! Örülnék neki, ha sokan elkezdenének “csámcsogni” az ötleten, és minél több ember hallana róla! Én ezzel úgy vagyok, hogy minél többet hallok, olvasok a Felépülési Mozgalomról, annál inkább azt látom, hogy ez egy életfelfogás. Szabadnak lenni, kinyílni, hasznosnak lenni. Ha mindig eggyel több emberhez eljuthat ez a gondolat valami által, akkor lassan majd csak beleivódik a tudatunkba, hogy beszélni kell ezekről a dolgokról is, normálisan! Nekem már nagyon elegem van abból, hogy a többségi társadalom egy hangos kisebbsége valami szörnyű elfojtásból, állandóan bűbankká tesz egy csoportot egy társadalmi problémáért. Sok ilyen projekt ezen talán valamit változtathat…
Barna Erika interjúja
A terveket, amint azok publikussá válhatnak, természetesen mi is be fogjuk mutatni!
További ajánlott írásinak, interjúink a felépülési témakörben:
A felépülési mozgalomban van az esély – interjú Prof. Rácz Józseffel, a Kék Pont igazgatójával
Mindig a felépülési úton – interjú Takács József pszichológusával, a Kék Pont felépülési koordinátorával
Jelenetek egy felépülő házasságból – Emília igaz története