Cikkeink

Úton a drogambulanciától a Felépülési Központ felé

“Egy általunk megálmodott jövőben az emberek nagyfokú önismerettel és nyitottsággal néznek szembe a szenvedélyek okozta kihívásokkal, és elsajátítják a mértékletesség erényét. A Kék Pont célja, hogy a problémás szerhasználat  társadalmi jelenségével foglalkozva, elősegítse egy befogadó és produktív társadalom megszerveződését.”- olvasható szervezetünk küldetése és jövőképeként, a hónapokig készült SRS –  Social Reporting Standard  – jelentésünkben.

E Magyarországon még kevéssé ismert, civil szervezeti  jelentési formával tavaly ismerkedhettünk meg, amikor az ASHOKA Magyarország és a Civil Support kezdeményezésére és meghívására, résztvehettünk egy kisérleti projektben. Megismerve és  folyamatos szakmai facilitálás mellett, megtanulva  és megértve az SRS elveit és formai elvárásait, elkészítettük ezt a tulajdonképpeni éves stratégiánkat, amellyel szervezetként is “beléphetünk a felépülés világába”. A tavalyi nehéz és szakmai veszteségekkel súlyosbított évünk után, most úgy  érezzük, hogy egy nagyon jelentős megújulási lehetőséghez jutottunk a felépülés-központú brit modell bevezetésével. Köszönjük a támogató szervezetek együttműködését, s a melletünk állt és álló külső tanácsadók, önkéntes segítők munkáját, felajánlásait!

Az SRS jelentés célja, hogy  – a közhasznú jelentésünk mellett –  komplexen, de mégis viszonylag röviden és közérthetően tegye láthatóvá bárki számára, az általunk ismert  problémára adott válaszainkat.

A mellékelt SRS jelentésben a következőkről írunk:

1. Az SRS jelentés, mint a Kék Pont 2015 szervezeti stratégiájának alapja

2. Mi a probléma a drogprobléma kezelésével?

2.1 A drogprobléma

2.2 Stigmatizáltság és álságos társadalmi kommunikáció, morális pánik

2.3 Ál-megoldások: eredménytelen kriminalizáció és ellentmondásos üzenetek

2.4. Magukra hagyott érintettek és magára hagyott drogszakma

2.5 Kikről van szó, hány embert érint a probléma?

3. A Kék Pont megoldási javaslata

3.1 Út a drogambulanciáktól a Felépülési Központokig

3.2  A brit felépülés-központú modell (FKM) bevezetése a Kék Pontban

3.3 Jövőképünk, céljaink

3.4 A felépülő állampolgár

3.5 Tervezett tevékenységek 2015-re

3.6  Disszemináció, az üzenet kikerül a palackból

4. Társadalmi hatás

4.1 Humán erőforrásunk

4.2 Pénzügyi feltételek és infrastruktúra

4.3 Eredményeink 2014-ben

4.4 Hatás

4.5 Értékelés és minőségi kontroll

5. Kilátások és Kockázatok

6. Szervezeti struktúra és csapat

6.1 Partnerségek, együttműködések és hálózatok

7. Pénzügyek

7.1 Könyvelés és számvitel

7.2 Eszközök és források

7.3 Bevételek és kiadások

8. Vezetői beszámoló