Első találkozásom a Kék Ponttal még klinikai- és egészségpszichológiai szakirányú egyetemi hallgatóként történt, ekkor kezdtem el önkéntesként itt dolgozni. Azóta már munkatársként erősítem a Kék Pont csapatát. Jelenleg egyéni konzultációkat tartok a hozzánk forduló felépülni vágyóknak, korábban pedig tartottam autogén tréning, és relaxációs csoportokat is. Az addiktológián túl leginkább a testtudatosságon, mozgáson, táncon alapuló önismereti módszerek érdekelnek. Jelenleg az ELTE tanácsadó szakpszichológus képzését végzem.

A felépülés folyamatának számomra legszebb pillanatai azok, melyek során megszületik a változás vágya, igénye, majd az a folyamat okoz örömet, amelyben az egyén egyre inkább felfedezi, hozzáfér, és használni kezdi saját belső erőforrásait, elkezdi meglátni saját értékeit, valódi céljait.