Cikkeink

Megnyitottunk! Új helyszínen mától a Kontakt

Ma délután 2 órakor, szerény ünneplés közepette, de várakozással telve, megnyitottuk Kontakt programunk új helyiségét, Budapest  VIII. kerületében, a  Magdolna-Lujza utca sarkán. A 69 nm-es önkormányzati helyiséget a Józsefvárosi Önkormányzatnak  köszönhetően és hosszú egyeztetéseket követően vehettük át. A minisztériumi támogatásból (NEFMI) felújított helyiségben a korábbi (Kálvária téri) helyszínünk, gyakorlatilag egylégteres adottságaihoz képest, már jóval több lehetőségünk lesz a komplex szociális és egészségügyi szakmai munkára. Keddtől péntekig, délután  2-6 ig a steril tűcsere eszközök kiadása mellett, amelyek elsődleges célja a HIV és hepatitis fertőzések megelőzése, ebben  a helyiségben segítünk továbbra is lakhatási ügyekben és munkakeresésben, lehetőség lesz számítógép-és internethasználatra, és folytatódik  a “közösségi médiahasználat” képzési programunk is, ahogyan itt is lesz  jogsegélyszolgálat, és kéthetente  hétfőnként “Csere Csak Csajoknak” is . A fejlesztés részeként, két  kapuval arrébb, a Magdolna utca 43-ban, 55 nm-en, kb. két hét múlva nyílik meg a központ másik része, ahol fogadóképes lesz az orvosi szoba – szűrések, orvosi vizsgálatok számára- és immáron már az alacsonyküszöbű szolgáltatásokról teljesen leválasztva működhet majd a szociális munkás és pszichológusi konzultáció azoknak a még aktív szerfogyasztó klienseknek, akik változtatni szeretnének.

A Kék Pont  Kontakt programja Budapest XI. kerületében indult el 2004-ben, akkor még tűcsere busz szolgáltatással kiegészülve. Előbbit a viszonylag alacsony kliensszám és forgalom, utóbbit az egyre  megterhelőbb fenntartási költségek (karbantartás, üzemanyag, garázs, biztosítás, stb.) miatt szűntettük be, és egy a szükségletek szempontjából jóval frekventáltabb helyre költöztettük  a programot, a nyolcadik kerületbe. 2006-tól ez év áprilisáig a Kálvária téren működtünk, az Ébredések Alapítvány együttműködő partnereként. Az új  helyiségnek is már van saját “civil múltja”, hiszen ugyanitt  előttünk, másik partnerünk, a Magyar Ember Jogi Központ Alapítvány (MEJOK), szintén ártalomcsökkentő programot folytatott. Régóta szerettünk volna egy “saját” helyet és teret találni  a szakmai fejlesztési ötleteinknek, egy az addiginél még  jobban strukturált szakmai munkához. Ugyan az alacsonyküszöbű megnevezés az ambulanciák  gyakorlatához képest a kliensekkel szemben támasztott kisebb igényeket, követelményeket jelenti, amennyiben anonim a program és elfogadjuk azt, hogy a kliens egyelőre nem tud, vagy nem akar leállni, de életminőségében ez esetben is javulást lehet elérnünk. Távlati célként pedig mindig ott lebeg a szemünk előtt, hogy egy hosszútávú, bizalomra épülő segítői kapcsolat révén, megteremthetjük az esélyét is a változtatni akarásnak, a későbbi kezelésbe kerülésnek. A segítői kapcsolat pedig funkcióiban, eszköztárában nagyon sokszínű lehet már ezen az első szinten is. A legprogresszívebb külföldi ártalomcsökkentő- tűcsere központok is  nagy  figyelmet fordítanak a megfelelő térkialakításra, a funkciók célok szerinti szétválasztására. Ezen leszünk mi is.

Szakzsargonnal élve, a nyolcadik kerületi szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátására kapott támogatásunkból a ma megnyílt, sarki helyiségben fogunk ártalomcsökkentő szolgáltatásokat kínálni, míg a szenvedélybetegek közösségi ellátását segítő pályázati forrásból hamarosan  már a szomszédba várjuk az érintetteket…

Néhány mai kép még nyitás előtt a team egy részéről, és képek már bentről,  a klienstérből: (Fotók: Dávid Ferenc)

A Kontakt programok 2011-es évi szakmai beszámolója itt tekinthető meg.

Támogatóink: