A plázatörténelem vége

A lufi bizony ereszt – és egy soha véget nem érő kapitalista álom lassan – bár még nem százalékos biztonsággal – de bedőlni látszik.  Nyugat-európai- és tengerentúli mintához igazodóan Magyarországon is felütötte a fejét a plázaközöny. Ennek kapcsán persze nem a fogyasztókritikus mozgalmak messiás-eljöveteléről, vagy a kiskeredelmi láncok apró, autentikus boltjai iránti nosztalgia visszatükröződéséről beszélünk csupán.  Maga a gazdaság is új irányt vett hazánkban és a Bokros csomag fékjének felengedése utáni gazdasági fellendülés és birtoklási-vágy-bumm-ot követően 2007-ben, a válság előszobájában már a fogyasztási igény is megtorpant- és a folyamat mára sem állt le. Ezzel egyidejűleg tehát nem meglepő, hogy a korábban egymásra taposó cégek sem ölik már a másikat egy-egy frekventáltabb helyen található üzlethelységért. Főleg, ha közben a bevásárló központok száma is radikálisan megnőtt országos szinten, és egy-egy megyeszékhelyen mára számtalan üvegpalota várja a korábban pusztán a fővárosban beszerezhető márkák vásárlóit. A kérdés ezek után természetesen az, hogy mit hoz a jövő? A Rákóczi út- és a Nagykörút szellemvárost idéző – mára könnyen kibérelhető – fantomüzletei vajon újra megtelnek élettel és a mindent egy helyen praktikus hedonizmusát újra átveszi a vásárosi lokál barangolás utcahosszak- és metrovonalak mentén?  Elképzelhető. Az más kérdés, hogy esetleg később az ürességtől kongó, feldőlni látszó acélmonstrumok melletti sweety sablonüzletek lesznek azok, amelyeket a vásárló ismét magára fog hagyni. És a kör talán soha nem ér véget.