Cikkeink

Addicted to life – Kilenc magyar újságírót delegáltunk a szófiai sajtótréningre

A Kék Pont tavaly csatlakozott két bolgár civil szervezet, az Initiative for Health és az IHHII által vezetett információs kampányhoz. A kampány fókuszában az amfetamin használat illetve az amfetamin használat veszélyei állnak. A projektben négy országból vesznek részt civil szervezetek, Bulgáriából, Franciaországból, Macedóniából és Magyarországról. A tavalyi évben kidolgoztunk információs anyagokat azokról a szituációkról, amikben jellemző lehet az amfetamin használat, és létrehoztuk a projekt honlapját is: addicted2life.eu. Itt elérhetőek ezek a leírások, de ezeken kívül olyan információkat is elérhetővé tettünk, amelyek hasznosak lehetnek azoknak, akik többet akarnak tudni az amfetamin használat jellegzetességeiről. Minden partnerországban, így Magyarországon is született egy helyzetkép a drogfogyasztás médiareprezentációjáról, melyet a 2009. november 15. és december 15. között megjelent híradások alapján állítottunk össze, a Kék Pont nézőpontjából értékelve.itt és itt) Ezúttal is tapasztaltuk, ami a később információs kampány is igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a médiában megjelenő szerhasználathoz kapcsolódó hírek, cikkek, riportok sokszor egyoldalúak, kriminalizáló hangvételűek. Ehhez kapcsolódva vettünk részt mi is egy két napos újságíró tréningen, amire a résztvevő négy országból 9-9 fiatal újságírót delegáltunk, Magyarországról a Kék Pont szervezésében:

szochalo.hu), Iványi Márton (Heti Válasz), Iványi Zsófia (Magyar Narancs), Janecskó Katalin (Origo), Kőműves Anita (Népszabadság), Kovács Anna (MR1), Mráv Noémi (Index), Vajna Tamás (HVG) és Zsolt Melinda (Index) vettek részt a tréningen.
A magyar újságíró csoportot Csák Róbert programkoordinátor, alapítványunk munkatársa vezette.


A képzés nagyon jó hangulatban telt, és a válságnak, valamint a holtszezonnak köszönhetően egy kitűnő szállodában tartották meg a programokat. A két nap során megismertük az amfetamin használat jellegzetességeit a résztvevő országokban, és a tavaly év végén elvégzett média-figyelés eredményeit, és érdekes előadásokat hallgathattunk meg a meghívott előadóktól, Jason Farreltől (new york-i tűcsereprogram alapítója, tanácsadóként segít ártalomcsökkentéssel foglalkozó szervezeteket), Sárosi Pétertől (a TASZ drogpolitikai programvezetője), Zoran Bojarovski-tól (Macedonian Media Institute) és Yana Buhrer-Tavanier-tól (szociális és emberi-jogi témákkal foglalkozó bolgár újságíró). A csoportmunkák és a kávészünetek alatt sok érdekes információt sikerült beszerezni, mint például, hogy Macedóniában a börtönben sokkal egyszerűbb és gyorsabb bekerülni metadon szubsztituciós kezelésbe, mint a “normál” utakon, ezért sok heroin-használó próbál direkt bekerülni a börtönbe – ami jól jelzi, hogy milyen irracionális utakra kényszerítheti a szerhasználókat a környezet. Összességében nagyon produktív két nap volt, és a konferencia-termen kívül a második nap délutánján lehetőségünk volt szófiai házigazdáink jóvoltából külső helyszíneket is meglátogatni: megnéztünk egy drop-in központot és egy szubsztitúciós kezelést nyújtó intézményt valamint – mivel mégis csak újságíróknak szólt a program – a legnagyobb bolgár kereskedelmi rádió (Darik Radio) központját és az első kereskedelmi televízócsatorna, a Nova TV stúdióját.